Vegyünk nagy levegőt, azzurro-hívő társaim: ezt megúsztuk. Pedig bizonyára sokan féltettük a fiúkat a futball vb első meccsétől, hiszen Paraguay-nak kitűnő csapata van, ráadásul keménykedésért sem mennek a szomszédba. Mister Lippi gárdája azonban, ha nem is minden nehézség nélkül megőrizte világbajnoki veretlenségét és különösen a második félidőben már mutatott néhány igazi focira emlékeztető akciót is.
Ennek a Paraguay-nak már a neve sem áll jó
l: „para” is, meg
„guai” is (azaz olaszul „baj”, „gond”, „guai a te” annyit tesz „jaj neked”). A lelkesedés azonban csúcsra jár: ilyen erővel még soha nem hallottam fiúktól
Mameli himnuszát énekelni. Majd mindjárt az első percben szegény
Montolivóba akkorát rúgtak, hogy félő volt, be is fejeződik számára a vb. (A mexikói bíró kissé vajszívű volt a piros-fehérekkel végig…) Aztán a focival is törődtek a dél-amerikaiak, főleg a védekezésben jeleskedtek, igaz, nem tűnt túl okos húzásnak a Mester részéről, hogy
Gilardinót gyakorlatilag egyedül hagyta küszködni elől, ez inkább egy
„Lucatoni” alkatú 100 kilós centernek menne…
Majd jött
Alcaraz fejese, három védő díszkíséretével, akiket ott rögtön az Alcatrazba kívánt mindenki. Ha ezek után a parák beássák magukat a kapu elé, végünk van! Támadásaink meddőek, a középpálya szétesik, bá
r Pepe és Montolivo lelkesen küzd,
Zambrotta fut fel s alá, mint a mérgezett egér, de
Iaquinta szinte észrevétlen,
Marchisio képtelen irányítani,
Chiellini pedig úgy mozog, mint egy nyeretlen kétéves a védelem közepén…

Cannavaro és Zambrotta a küzdelem hevében
És hogy még jobb legyen a kedvünk, a második félidőre
Buffont is le kellett cserélni, egyes források szerint idegbecsípődés, mások szerint hátizom-húzódás miatt. Hiába, a Nemzet Gigije évek óta túl van terhelve, szinte soha nem hagyták teljesen felgyógyulni, itt az eredmény…szerencsére
Marchettinek nincs sok dolga, nem tudja megmutatni igazi képességeit.
A fiúk aztán rákapcsolnak,
Cannavaro is rendre megjelenik az ellenfél kapuja előtt, végül Fortuna asszony siet a segítségünkre: Pepe szögletének
Villar kapus alaposan aláfut (már most ki lehet jelenteni, hogy ez a „lepkék” vb-je…), és az amúgy elég halovány
De Rossi bekotorja. És csoda történik: nem ülünk rá az eredményre, győzni akarunk, bejön
Di Natale is (miért nem előbb),
Camoranesi, de végül marad az 1-1. Fő, hogy túl vagyunk rajta, vasárnap Új-Zéland talán könnyebb lesz, sérültjeink is felgyógyulnak. És ne feledjük: Itália hagyományosan gyengén kezdi a vb-ket, ehhez képest a második félidő egész jó lett.

De Rossi gólöröme: körülötte Gilardino, Cannavaro és Iaquinta
Végül jöjjenek a Tuttoitalia osztályzatai:
Buffon 0 (Marchetti 0) – Zambrotta 7, Chiellini 5, Cannavaro 6, Criscito 6 – De Rossi 6, Marchisio 5 (Camoranesi 5), Montolivo 6 – Pepe 7, Gilardino 5, (Di Natale 0) Iaquinta 5.
Volt jobb, lesz sokkal jobb!