Göbölyös N. László írása

Nemcsak arca volt szigorú, stílusa is: játékosaival és a külvilággal egyaránt. Enzo Bearzot úgy marad meg a futball-szurkolók emlékezetében mint a világ egyik legmakacsabb edzője, aki minden viharon át kitartott az általa választott játékosok mellett, és végül világbajnokságra vezette az azzurrikat.

Bearzot, aki játékosként nem alkotott maradandót, 1975-ben vette át az olasz válogatottat, ahol időszerűvé vált a generációváltás. A rosszakarói által csak "Pipás Majomként" emlegetett szakvezető az akkor nagy formában lévő Juventusra építette gárdáját, olyan fiatalok bontakoztak ki nála, mint Gentile, Scirea, Cabrini, Tardelli, no és persze a Lanerossi Vicenza ifjú gólzsákját, Paolo Rossit is ő dobta be a mélyvízbe. Csapata az 1978-as argentínai vb-n a 4. helyen végzett - többek között Magyarország kiverésével - és ugyancsak negyedikek lettek két évvel később a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Közben az olasz futballt alapjaiban rázta meg a totóbotrány, és a 82-es vb előtt csak Bearzot közbenjárására kapott kegyelmet az akkor éppen a Perugiának kölcsönadott és a bundában érintett Rossi.



Jött a Mundial, és a csoportkör után egész Itália átkozta Bearzotot és csapatát. Három döntetlennel éppen csak tovább jutottak, azt is zömmel a 40 éves csodakapusnak, Zoffnak köszönhették, különösen a Kamerun elleni 1-1 volt több mint kínos. A Mester azonban nem tágított: a támadásokra sajtószilenciumot rendelt el, és továbbra is bízott mindenkiben: Rossiban, aki még egyeneset nem rúgott a labdába a vb-n, a 19 évesen beugró Bergomiban, a felfutó Bruno Contiban és a többiekben.



Aztán a második körben előbb megverték a címvédő, már Maradonával felálló argentinokat, majd 3-2-re azt a brazil csapatot, amelynek középpályás sorát azóta is révült tisztelettel emlegetik: Falcao-Zico-dr. Socrates- Cerezo (Érdekes módon hamarosan mind a négyen Itáliába költöztek...). Rossi akkor ébredt fel: mesterhármast rúgott az aranymezeseknek, majd az elődöntőben kettőt a lengyeleknek. Azért a fináléra is maradt még egy a tarsolyában, a németek ellen, akiknek 1970 óta nincs szerencséjük az olaszokkal (lásd még 2006 is). A közellenségből diadalmas hadvezér lett, az utált, elkényeztetett sztárok a nemzet gyermekei lettek, mi több, a madridi finálén díszvendéghez nem illő módon viselkedő Sandro Pertini köztársasági elnök unokájává fogadta "Pablitót".



Bearzot a csúcsra ért, de többé nem tudott már hasonló sikert elérni: az 1986-os vb kudarc, 107 válogatott meccs után lemondott. A december 21-i nekrológok mégis "a legszeretettebb kapitányként" emlékeztek meg róla.