2012. május 19. szombat - Ivó, Milán. Holnapi névnap: Bernát, Felícia
Hétfő, 2011. március 21. 06:43
Göbölyös N. László írása

Tíz dolog amiért Savianónak érdemes élnie

A mozzarellától Raffaellóig

  • Tetszik:
Roberto Saviano: olasz regény- és közíró, emberi jogi és sajtószabadságharcos, médiaszemélyiség a szó igazi értelmében, közellenség az alvilág és a korrupt politikusok szemében.
A Gomorra című tényregényéről elhíresült bátor írástudónak a minap jelent meg új könyve Gyere el velem (Vieni via con me) címmel. Ebben közérdekű és magánjellegű elmélkedései olvashatók, amelyek között megtaláljuk azokat a dolgokat, amelyekért érdemes élni.



Saviano Woody Allent idézi, aki a Manhattan című filmjének vége felé magnóra mondja a saját tizes listáját. „Mindig is szerettem a listákat. Egy nap szívesen írnék listakönyvet. Meggyőződésem, hogy ha felsoroljuk azokat a dolgokat, amelyekért érdemes élni, fontos emlékeztető arra, hogy miből vagyunk. Önmagunk lenyomata. Szívesen tölteném az időmet azzal, hogy meghallgassak erről másokat, hogy mesélnének arról a tíz dologról, amely értelmet adott az életüknek. Én listám mindig előttem van, soha nem tűnik el. Sajnos és szerencsére.”

Raffaello síremléke a római Pantheonban


Maradona csodagólja


Homérosz Dante és Vergilius között




Az író számára az első helyen a klasszikus dél-olasz mozzarella áll, amit bivalytejből készítenek. A második Hacsaturján Spartacus című balettjének szerelmi témája Bill Evans amerikai jazz-zongorista előadásában. A harmadik élmény elvinni a kedvesedet Raffaello sírjához és felolvasni neki a sokak által nem ismert latin feliratot. A negyedik Maradona második, egész pályás gólja az 1986-os vb argentin-angol mérkőzésén. Az ötödik Homérosz Iliásza. A hatodik séta közben fejhallgatón hallgatni Bob Marley Redemption Songját. A hetedik egy fejesugrás a nyílt tengerbe. A nyolcadik álmodni a hazatérésről, amikor régóta távollétre kényszerülsz. A kilencedik a szeretkezés. És végül a tizedik: kinyitni a számítógépet egy olyan nap után, amikor aláírásokat gyűjtöttek ellened, és találsz egy leveled, amelyben testvéred azt írja: „Büszke vagyok rád”.

Bob Marley




És Önnek mi ez a 10 élmény? Szánjon rá egy csendes félórát, hogy végiggondolja, egyben végig is élje. És a végén a következő, nehéznek ígérkező napok sem lesznek elviselhetetlenek.

Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink