168 Óra Online írása

Túlzás nélkül mondhatom, hogy Olaszország a második hazám, és Róma a második szülővárosom. Életem talán legszebb éveit töltöttem Itáliában és azóta is „hazajárok”, akár dolgozni, akár pihenni megyek. Éppen ezért számomra nagy öröm volt, hogy a www.168ora.hu felkért egy olasz melléklet elindítására és szerkesztésére.

1966 és 1970 között éltem Rómában, egy különösen izgalmas időszakban: 68, ellenkultúra, a rock aranykora, „forró ősz” stb.… Szüleimmel, akik diplomáciai szolgálatot teljesítettek ott, bejártam Itáliát Milánótól Szicíliáig, jártam a Vezúv tetején és eljutottunk az Etnára is. Akkor, alig tizenévesen életre szóló élményeket szereztem. A Római Magyar Akadémián laktunk, a Via Giulia 1-ben. Bár francia tannyelvű iskolába jártam, az olasz nyelvet szinte ösztönösen tanultam meg: az utcán, a televízióból, a barátaimtól, a lapokból, és nem utolsósorban a korabeli olasz dalokból, Moranditól, Celentanótól, Gabertől, Ornella Vanonitól és többiektől. Az akkori olasz szállóigék, amelyek a politikától a reklámokig felém áramoltak, örökre elraktározódtak az agyamban.

Részesültem áldásban a Szent Péter téren Őszentsége VI. Pál pápától és székszomszédom volt a borbélynál a kor egyik fiatal énekes sztárja, Mino Reitano. 1969 őszén személyes ismeretséget köthettem az akkor olasz bajnok Fiorentina játékosaival, köztük olyan legendával, mint a „Bolond Lóként” (Cavallo Pazzo) emlegetett Luciano Chiarugival és a későbbi világbajnoki ezüstérmes Giancarlo De Sistivel.

1975-től – 10 év megszakítással – a Magyar Távirati Iroda munkatársa, később szerkesztője voltam egészen 2009 júniusáig és itt Olaszország szakértőjének számítottam. 1985 nyarán helyettesítettem az MTI római tudósítóját.

1991-ben a Kurir című napilap munkatársaként az én feladatom volt a lap számára előkészíteni II. János Pál pápa magyarországi apostoli látogatását. A következő években a lap képviseletében többször is jártam Olaszországban, sporteseményeken és idegenforgalmi vásáron egyaránt. Immár négy éve tanítok a Budapesti Kommunikációs Főiskolán és minden évben tartok kurzust az olasz médiáról.



A 80-as évektől újságíróként és történészként számos cikkem jelent meg az olasz történelemről, kultúráról, és két könyvet is írtam az 1968-ról, annak körülményeiről, összefüggéseiről és utóéletéről. (1968: mozaikok egy igazi forradalomról /1998, Rosebud&Karel/, Hatvannyolc akkor és azóta /2007, Pallas/). Interjúk egész sorát készítettem olasz közéleti személyiségekkel, neves művészekkel, sportolókkal.

A teljesség igénye nélkül: megszólaltattam Piero Pieralli szenátort, Paolo Flores d’Arcais egykori diákvezért, filozófust,, Gina Lollobrigidát, Marco Ferreri filmrendezőt, Ennio Morricone maestrot, Toto Cutugno és Jovanotti énekeseket , Alfio Mongelli szobrászt, Maurizio Vandellit, az Equipe 84 együttes alapítóját, és az olasz labdarúgás olyan bajnokait, mint Roberto Baggio, Giovanni Trapattoni, Fabio Capello, Cesare Maldini, Gianluca Vialli, Beppe Signori és Gigi Buffon.

Nagy barátja vagyok az olasz zenének, filmnek és az olasz konyhának is, amelyet a magam módján be is vezettem a családi étrendbe. Különösen szeretem a reneszánsz festészetet, és a 20. századi olasz költészetet – még láttam a tv-ben saját verseit szavalni az aggastyán Giuseppe Ungarettit. Néhány fordítással magam is próbálkoztam.

Ma is tartom a kapcsolatot olasz barátaimmal, akik többször ellátogattak Magyarországra is. Van köztük orvos, pap, üzletember…Én pedig bárhová eltalálok térkép nélkül az Örök Városban.

Párommal, Benke Rita természetgyógyász-képzőművésszel 2001. novemberében a Pink Floyd pompei koncertjét hallgatva mondtuk ki először, hogy mi összetartozunk. Természetes, hogy első utunk Itáliába vezetett. 2002. októberében a római Ara Coeli templomban fogadtunk egymásnak némán örök hűséget, másfél évvel „igazi” házasságkötésünk előtt. 2004. áprilisában Nino Rota Romeo és Júlia-zenéje szentesítette „hivatalosan” is frigyünket.

Göbölyös N. László