Céges autó helyett céges kerékpár: mostantól fogva az Abruzzo tartománybeli Teramo városi tanácsának tagjai nem használhatnak a városon belül gépkocsit, kizárólag „megkülönböztetett jelzésű” kék bicilikkel közlekedhetnek.
A kezdeményezés
Maurizio Brucchi polgármestertől indult el, aki aláírta a
z Európai Bizottság polgármesteri paktumát a környezetvédelemről és a fenntartható fejlődésről. A „Giunta” úgy véli: a városi tisztségviselőknek kell jó példával elöljárniuk, ha arra akarják ösztönöznii Teramo polgárait, hogy ők is két keréken közlekedjenek.
Ennek érdekében elindítottak egy városi támogatású kerékpár-kölcsönzési programot. Hat kölcsönző állomást hoznak létre a város különböző pontjain, ahol reggel 7 és éjjel 23 óra között lehet napi 10 euróért bérelni kerékpárokat. Máris működik a Városháza, a pályaudvar mellett, valamint a Piazzale San Francescón a „bicikli-garázs”.
Teramo „gyalogos és kerékpáros várossá” válását vasárnap, május 9-én azzal ünneplik meg, hogy kerékpáros felvonulásra hívják a polgárokat az óvárosba. Mellesleg éppen a környezetvédelem e módjának bevezetése állt Brucchi választási kampányának középpontjában.
Az ókori római színházáról és 12. századi, román stílusú dómjáról ismert, 51 ezer lakosú Teramo már korábban hallatott magáról környezet- és energiakímélő lépései révén. Ma már például a város valamennyi állami iskoláját napelemekkel fűtik