Göbölyös N. László írása

Gelato – egyike azoknak az olasz szavaknak, amelyeket mindenütt ismernek a világon. Nem véletlen, hiszen kedvenc nyári édességünk Itáliából származik, és ma is ott készítik a legfinomabbakat. De vajon az országon belül hová érdemes menni fagyizni? A vitát nem dönti el, csak néhány tippet ad a Tuttoitalia.

Már az Ókorban is ismerték a fagylalt egy ősi formáját, fogyasztották Kínában, Egyiptomban, a görög Hippokrátész, az orvosok atyja gyógyszerként ajánlotta betegeinek, Rómában, Nero császár korában a hegyek havát használták fel hozzá.



A modern gelato feltalálójának a firenzei Bernardo Buontalentit (1536-1608) tekintik, aki építész, ruhatervező és szakács volt egy személyben. Ő tervezte többek között a Boboli-kert extravagáns teremtés-barlangját. A hagyomány szerint Buontalenti mutatta be 1566-ban a különleges csemegét Medici Katalin hercegnőnek, a későbbi francia királynénak, aki sokat tett a találmány „nemzetközi elismertetéséért”. Magyarországra osztrák közvetítéssel jutott el a 18. században (ne feledjük, hogy akkor Itália északi része Habsburg fennhatóság alatt volt), de az „olasz fagylalt”, különösen a „gelato artigianale” a mai napig márkanév mindenütt. Jól tudjuk, hogy még Bagaméri is, aki a fagylaltját maga méri, „Maestro Giovanninál” tanulta a mesterséget.



Az én olasz fagylalt-élményeim? Némi proust-i utánérzéssel elmondhatom, hogy nekem a „gelato” a mai napig az a tejszínes-vaniliás, csokoládés-mogyorós „coppa”, amelyet Ostia Lido Castelfusano strandján nyalogattam, miközben a tengerparti wurlitzeren 100 líráért három dalt hallgattam: Adriano Celentano Storia d’amoréjét, a Doors Touch Me-jét és a Procol Harum Fortunáját. A 90-es évek végéről egy sorrentói gelateria rémlik, amelynek a pultja olyan volt, mint egy ezerszínű, követhetetlen formákból álló szürrealista festmény. Aztán négy évvel ezelőtt Rómában a Pantheon mellett kóstolgattunk édes zuhatagot – már amit a Nap meghagyott nekünk, és ami nem folyt végig a könyökünkön, a Santa Maria in Trastevere mögött már óvatosabbak voltunk, és alighanem ott jutottunk el a pisztácia-csúcsérzésig. (Lásd még ..És megint dühbe jövünk…). Utána még Firenzében, a nagypiac közelében is beleestünk a torkosság bűnébe.



És a profik mit kínálnak? Esélyes például a milánói RivaReno gelateria Otellója: vanília-csokoládé-kávé borsodóval, a Torino melletti Poirino San Pé fagylaltozójának eper-kelyhe, de az ugyancsak északi erdei gyümölcs-gyönyörűség, valamint a római karamell is.



Hogy szokták mondani? Ebben a sorrendben kérjük…