Két ókori római öltözékű férfiú Vespa-robogón 1959-ben. Mi ez az időutazás? Ha eláruljuk, hogy a két úriembert Charlton Hestonnak, illetve Stephen Boydnak hívják, a mozitörténetben jártasak máris megoldják ezt az anakronisztikus rejtélyt. Akkor forgatták az Örök Város filmgyárában, a Cinecittában a Ben-Hurt, és a két testi-lelki jó barátból halálos ellenséggé váló Juda Ben-Hur és Messala alakítója így pihente ki nagy összecsapásaik fáradalmait. A fotó egyike azoknak a ritkaságoknak, amelyet a Cinecittá archivuma, a Luce állított ki a római Traianus-piacon, a Museo dei Fori Imperialiban.
A 11 Oscarral kitüntetett film kapcsán ne feledkezzünk el arról, hogy a legendás kocsiverseny-jelenet rendezője a magyar
Marton Endre volt, és az egyik aranyszobrot szintén honfitársunk
, Rózsa Miklós zeneszerző vitte el.

Ben-Hur és Messala: Charlton Heston és Stephen Boyd
Az 1950-es, 60-as évek sztárvilágát bemutató,
La Dolce Vita (kell-e lefordítani?) című, 100 fotót felsorakoztató kiállításon találkozhatunk a fiatal
Claudia Cardinaléval és Alain Delonnal,
Luchino Visconi A párduc című filmeposzának szép párjáva
l, Burt Lancaster bölcs mosolyától kísérve,
Kim Novakkal, Alfred Hitchcock soros „szőke áldozatával”, aki éppen a Szédülés kettős szerepére készült.
Nem hiányozhat természetesen
Audrey Hepburn sem, akit a
Római vakáció óta óriási rajongás övezett Olaszországban, és viszontláthatjuk
Anita Ekberget, aki a valóságos V.I.P.-közegben ugyanúgy „pakolja magát”, mint
Fellini Édes életében. No és az isteni
Lollo is megmutatja mesés bájait, pedig a fotón csupán egy filmbemutatóra érkezik.

Audrey Hepburn a ciampinói repülőtéren

Anita Ekberg és a V.I.P-k

Gina Lollobrigida és az ő dekoltázsa
A film- és hírességtörténeti kiállítás november 14-ig látható.